Az esküvő és az azt követő lakodalom, olyan dolognak minősül, aminek az ember, reményei szerint csak egyszer áll neki. Tehát nyugodtan tekinthetünk erre a napra úgy, mint az életben egyszeri eseményre.
Ezt a napot mindenki szeretné emlékezetessé tenni, különlegessé varázsolni, személyessé alakítani. Szeretné, ha minden az Ő egyéniségüket tükrözné, hogy ami számukra kedves és szimpatikus, az megjelenjen a nagy este forgatókönyvében, s mindezek mellett, a vendégek elvárásainak is megfeleljenek, és akkor még nem is beszéltünk a hagyományokról, szokásokról, „kötelező programokról”. Ez rengeteg feladat, és rengeteg buktatót rejt.
Néhány gondolatot, jó tanácsot érdemes megfogadni, s ezektől az útjelző fényektől nem kell félteni az önálló döntéshozatal gyertyalángját, hiszen ezek olyanok, mint a telihold fénye a sötét éjszakában. Nem az utat mutatja, csupán megadja a lehetőséget, hogy megtalálja azt.
A legfontosabb tényező, az idő. És ha nem hisznek nekem, hát higgyenek az órájuknak, és gondolják át mennyi elképzelést, elvárást, berögződést, kötelező és választott dolgot szeretnének belefeszegetni abba a röpke 10 órába, ami a szertartástól, a kemény mag hajnali kifulladásáig a rendelkezésre áll. Megéri-e a „boldogság” üres kellékeivel elpazarolni azt a napot, amikor csupán csak annyi dolga lenne az embernek, hogy megéli az örömét, hiszen szerelme, szerettei és barátai társaságában van.
Az én felfogásom szerint a lakodalom, nem a vendégek elvárásairól szólnak, nem a levesről, a rétesről vagy a töltött káposztáról, nem a régen látott rokonok ízléséről, nem a szülők, nagyszülők álmairól, hanem -mindezek tiszteletben tartása mellett- arról a két emberről, akik szeretnék megünnepelni a szerelmüket. A ceremónia mester dolga pedig, hogy a lebonyolítás terhét levegye aznap a pár válláról és megoldja a felmerülő problémákat, kérdéseket, vagy egyszerűen csak végigkísérje a történéseket a megbeszélt meder mentén, hogy a főszereplők -Önök- azzal tudjanak foglalkozni ami lényeges: a pillanattal.